Adrián. Az első szerelmem. A pasim. Az én egyetlenem. Egy suliba jártunk, két évig osztálytársak voltunk. Akkor ő egy másik lánnyal járt, az egész iskola róluk beszélt, de ők ezt nem is vették észre. Aztán szakítottak. SZMK-bál... Vele táncoltam a bécsi keringőt kétszer is. A második táncnál jöttem rá, hogy nem közömbös számomra. Mindig, mikor a suliban elment mellettem, éreztem az illatát. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy először ez miatt szerettem bele. Két barátnőm segített, hogy összejöjjünk. Sikerült is nekik, a kis szende, szorgalmas, "stréber" lány és a nem épp mintatanuló, de kedves, aranyos srác egymásra talált. Tanárok és diákok egyaránt meg voltak döbbenve ezen, a mai napig nem értem, miért. Februártól szeptemberig tartott. És nem csattant el csók. Ez azért még érthető, hisz nekem ő volt az első, mindenben. Zavarban voltam, ha vele voltam, mégis jól érezem magam. Aztán én a Tekóba kerültem, és sokáig nem találkoztunk. Hülye voltam, és szakítottam. Utána tudtam meg, hogy lelkileg összetörtem, padlóra küldtem ezzel. Aztán összejött egy kiscsajjal, én meg fokozatosan ráébredtem, hogy szeretem.
Itt jön a képbe az "ikertesókám", Sandy.
Elválaszthatatlanok vagyunk, mindenben segítjük egymást. Ő rugdosott, ő segített, hogy újra összejöjjek az én bolondommal. Voltak szép pillanatok, mikor a pályán ülve csak nevetve figyeltem, ahogy a kiscsaj meg Candy üvöltöznek egymással. Nah igen... A régi szép idők! :D
Egy suliba, egy osztályba járunk. Anyáink is együtt tanultak anno. Összenőttünk, néhány tanárnak már az a furcsa, ha nem együtt lát minket. De ilyenre ritkán van példa.
Itt vagyunk harmadikosok, lassan végzünk. De sajnos más-más érdekel minket, így nem tudom, mi lesz. Viszont nélküle unalmas lenne az életem, és nem is lenne már az igazi.
Adriánra visszatérve... Hosszú távra tervezünk. Ő tényleg az a srác, aki mindent megtesz azért, akit szeret. Nem szeretném ismét elveszíteni, és hiszem, hogy ő az igazi, és hogy létezik az, hogy valaki elsőre megtalálja azt, akit neki teremtettek. Vele szeretném leélni az életem, jóban-rosszban, békében-vitában-durcában. Igen, mi is szoktunk hisztizni. De egy ölelés, egy csók, az, hogy megbeszéljük, mindent rendbe hoz. És a legszebb: nem tudunk haragudni egymásra.
Na jó, talán egy ici-picit...
Tehát, hosszútáv... Ha tehetnénk, már most összeköltöznénk. Csak ide, nem messze. A faluba. És ugyanúgy tanulnánk tovább, míg nem végzünk. Aztán munka, család... Ahogy ő szokta mondani: egy focicsapatnyit. Imádja a gyerekeket. Szegény el lesz kényeztetve! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése